Szeparációs szorongás kutyáknál: „Már nem merek elmenni otthonról”
|
Bevezetés – Mit éreznek a gazdik?
„Nem merek elmenni otthonról.” Ez a mondat túl gyakran hangzik el a konzultációim során, és mindig ugyanazt a fájdalmat hordozza magában: a reménytelenséget, a szégyent és a bűntudatot. A szeparációs szorongással küzdő kutyák gazdái sokszor egyedül maradnak a problémával.
Elég csak pár percet távol lenni, és a lakás romokban. A szomszédok panaszkodnak a folyamatos ugatásra. Ismerősök, sőt olykor szakemberek is elítélik a gazdát, mondván „miért nem neveled meg rendesen a kutyádat?” – mintha ez csupán akarat és fegyelem kérdése lenne.
Pedig ezek a gazdik nem felelőtlenek. Épp ellenkezőleg: ők azok, akik újra és újra próbálkoznak, segítséget kérnek, tanulni akarnak – csak épp megértésre vágynak, nem a bűnbak szerepére.
„Már nem tudtam, kihez forduljak tanácsért!”
A konzultációim során gyakran hallom ezt a mondatot. Az érintett gazdik nem csak a kutyájuk viselkedésével küzdenek, hanem azzal a társadalmi légkörrel is, amely nem ad teret a helyzet komplexitásának megértéséhez. Mint oly sok egyéb témakörben, sokan szeretnék ezt is feketén-fehéren látni. Pedig nem az. Ennek eredményeként, amikor végre segítséget kérnek ezek a gazdik valahol valakitől, sokszor előítélettel, kritikával, cinizmussal vagy leegyszerűsített tanácsokkal találkoznak.
A következőképpen néz ki a formula. A gazdi elmegy a kutyaiskolába, vagy belép Facebook csoportokba és más fórumokra, hogy megoldást keressen. Abban a reményben teszi, hogy megértő fülekre talál és segítő kezet nyújtanak számára. Megdöbbenésére a legjobb esetben is csak legyintést kap, a probléma elbagatellizálását, de gyakran elutasítást, sőt megaláztatást.
A leggyakoribb „tanácsok”, amiket hallani szoktak:
- „Nem vagy elég szigorú.”
- „Túl puhány vagy a kutyához.”
- „Nálunk ilyen sosem fordulna elő.”
- „Egyszerű, csak ne menj vissza hozzá, amikor sír.”
Sokszor úgy érzem, hogy a kutyás közösség – bármennyire összetartó is más helyzetekben – ebben a kérdésben hajlamos a szektásodás jeleit mutatni. Ha valaki nem „fegyelmezéspárti” vagy nem hisz az „alfa” elméletben, azzal gyakran megszakad párbeszéd. Ez pedig tovább mélyíti a problémát. Néha akaratlanul is azt a benyomást keltik még a szakemberek is, hogy ennek a komplex jelenségnek a megoldása “egyszerű” és a gazdi “inkompetens”, mert “képtelen megbirkózni vele”. Ami működik az egyik esetben, nem törvényszerű, hogy egy másikban is fog. A szeparációs szorongás kutyáknál minden esetben egyedi. Mások a körülmények és a meghatározó tényezők. Ahogy korábbi videóimban és cikkeimben is igyekeztem hangsúlyozni, a szeparációs szorongás a legössztetettebb problémák egyike, amivel a kutyatulajdonos szembesülhet.
Az ítélkezés helyett érdemes lenne inkább felismerni: a szeparációs szorongás nem a gazdi „gyengesége”, hanem egy viselkedési zavar, ami okkal alakul ki, és amelyre megfelelő tudással és támogatással igenis van megoldás.
Mi okozhatja a szeparációs szorongást?
Tudományos kutatások szerint a szeparációs szorongás kialakulását több tényező is előidézheti. A Tiira és Lohi (2015) által végzett tanulmány például genetikai hajlamot is azonosított a szorongásos viselkedésformák között.
Egyes okok, amelyek hozzájárulhatnak a probléma kialakulásához:
- Túl korai elválasztás az anyától (5-6 hetesen),
- Életmódbeli változások a gazdinál (költözés, válás, munkahelyváltás, haláleset),
- Traumatikus élmények, például hosszabb kórházi tartózkodás a gazdi részéről vagy menhelyi múlt,
- Túlzott kötődés, amely nem feltétlenül a gazdi hibája, hanem a helyzetek összessége miatt alakul ki.
Az American Veterinary Medical Association (AVMA) is kiemeli, hogy az anyától történő elkülönítéshez való fokozatos szoktatás elengedhetetlen része a szeparációs szorongás megelőzésének – ezt sajnos kevesen ismerik vagy szeretik betartani.
👉 Ha szeretnél velem együtt dolgozni a megoldáson, tudj meg többet a Kutyaviselkedés-tanácsadásról vagy foglalj ingyenes állapotfelmérést!
Mit lehet tenni? – Néhány gyakorlati tanács, ha már kialakult a szeparációs szorongás kutyáknál
Amit legtöbben tanácsolnak, az a „fokozatos távollét”. Ez valóban segíthet, de csak akkor, ha jól van kivitelezve. Az 5 perccel való hosszabbítgatás nem elég, ha a kutya már az ajtó bezárásától pánikba esik. Sőt, a „ne menj vissza, amíg nem hallgat el” módszer akár fokozhatja is a szorongást.
Néhány gondolat az induláshoz:
- Ismerd fel a jeleket: nem minden nyüszítés, rágás vagy bepisilés rossz szokás – ezek gyakran szorongás tünetei.
- Kerüld a büntetést: a szorongó kutyát fegyelmezni olyan, mintha egy pánikroham alatt lévő embert szidnál.
- Kérj segítséget időben: ne várj hónapokat – minél tovább áll fenn a probléma, annál nehezebb kezelni.
Források:
- Tiira K, Lohi H (2015) Early Life Experiences and Exercise Associate with Canine Anxieties. PLOS ONE 10(11): e0141907. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0141907
- Meneses T, Robinson J, Rose J, Vernick J, Overall KL. Development of and pharmacological treatment options and future research opportunities for separation anxiety in dogs. J Am Vet Med Assoc. 2021 Nov 15;259(10):1130-1139. doi: 10.2460/javma.20.10.0602. PMID: 34727079.
- American Veterinary Medical Association Animal Welfare Division. Literature review on the welfare implications of socialization of puppies and kittens. 2024 Sep 10.