Hogyan ismerkedj idegen kutyával? Ezért ne nyújtsd oda a kezed

Egy elterjedt, de félrevezető tanács

Amikor társaságban vagyok és szóba kerül a “hogyan ismerkedj idegen kutyával” téma, szinte biztos, hogy valaki azt fogja mondani, hogy „Nyújtsd oda a kezed, hadd szagolja meg!”. Nem is csoda, hiszen ez a tanács generációk óta velünk van. Sokan gyerekként tanulják meg és később teljesen automatikusan alkalmazzák, el sem gondolkozva azon, hogy talán ez nem a megfelelő közeledési mód. Nem leszek képmutató és bevallom, hogy nekem is ezt tanították gyerekként. Egészen tanulmányaim megkezdéséig én is ebben a tévhitben éltem. Első ránézésre még logikusnak is tűnhet, hiszen a kutyák szaglás alapján (is) tájékozódnak. Odanyújtod a kezed, hogy meg tudja szagolni a kutya – világos, nem? A gond csak az, hogy ez a logika túlságosan emberi. Nem azt tükrözi, ahogyan a kutyák valójában kommunikálnak egymással. És ez itt egy kulcsfontosságú eleme a jelenségnek – a kommunikáció. Hiszen ahhoz, hogy megértsük a kutyákhoz való helyes közeledést (vagy sok egyéb dolgot is velük kapcsolatban), a kommunikációjukat kell tanulmányozni. A helyes közeledés megértése ráadásul azért is fontos a kutyás közösség számára, mert a modern kutyaviselkedés modifikációs eljárások (kutyaviselkedés-terápia) a gazdi-kutya közötti bizalom erősítésére alapulnak és nem az “uralmi” (azaz dominancián vagy hierarchikus, alá- és fölé rendeltségen alapuló) viszonyok kialakítására. Tehát ebben a cikkben is úgy foglalkozunk ezzel a kérdéssel, hogy a bizalom építése az elsődleges célunk. Amikor pedig a kezedet előre nyújtva próbálsz ismerkedni idegen kutyával, könnyen pont az ellenkező hatást éred el. Nem bizalmat építesz, hanem feszültséget keltesz.

Mit jelent a kutyának a kinyújtott kéz?

Amikor odanyújtod a kezed a kutyának, a te fejedben ez egy barátságos gesztus – hiszen emberek között illedelmes kéznyújtással üdvözölni egymást. A kutya azonban nem így értelmezi. Ők (jellemzően) nem “mancsoznak le egymással” találkozáskor és a mancsukat nem tolják egymás orra elé. A kutya számára ez csupán egy idegen hirtelen közeledése, aki:

  • belép a személyes terébe,
  • ráirányítja a figyelmét,
  • és az egyik végtagját tolja közvetlenül az arca elé.

A kutyák számára a frontális közeledés és a fölé hajolás gyakran fenyegető jelzésnek számít, ezért az ilyen helyzetek könnyen válthatnak ki bizonytalanságot vagy védekező reakciót (Patricia McConnell, 2002). Ez különösen igaz akkor, ha a kutyának nincs szabad mozgástere – például pórázon van, vagy nincs lehetősége eltávolodni. Sok kutya ilyenkor nem kíváncsi lesz, hanem óvatos, sőt, rosszabb esetben egyenesen védekező. És ez egy teljesen természetes reakció.

Két kutya realisztikus illusztrációja, ahogy viccesen mancsot fognak ismerkedéskor a parkban.
Ha a kutyák így üdvözölnék egymást, akkor több értelme lenne előre nyújtanunk a kezünket ismerkedéskor.

A kutyák nem így ismerkednek egymással

Ha megnézed, hogyan ismerkedik két kutya, egészen mást fogsz látni. A kutyák “mancsfogás” helyett egymás üdvözlésekor inkább:

  • ívben közelítenek (nem szemből),
  • oldalról figyelnek,
  • folyamatos mozgásban maradnak,
  • és bármikor el tudnak távolodni.

Ez a szabadság kulcsfontosságú. A kutyák kommunikációjának alapja, hogy van választási lehetőségük. A viselkedéskutatások azt mutatják, hogy a kontroll és a választási lehetőség hiánya növeli a stresszt az állatokban, míg a döntési lehetőség csökkenti azt (Daniel Mills et al., 2014). Amikor viszont nem tudod, hogyan ismerkedj idegen kutyával helyesen és odanyújtod a kezed, ezt a szabadságot veheted el tőle.

Két kutya üdvözli egymást a parkban.
Két kutya üdvözli egymást a parkban. Mancsozás helyett popó szagminta vétel.

Mi történik ilyenkor a legtöbb esetben?

Ha nem a megfelelő módon ismerkedsz és a közeledésed nemkívánatos, a legtöbb kutya ilyenkor nem „támad”. Először próbálja finoman kezelni a helyzetet.

Tipikus reakciók:

  • elfordítja a fejét,
  • hátralép,
  • megfeszül,
  • elkerüli a szemkontaktust,
  • ajkát nyalogatja.
A kép azt illusztrálja, hogyan ismerkedj kutyával helytelenül. A képen egy férfi a kutya arca felé nyújtja a kezét és a kutya a száját nyalva hátrál.
A kutya testbeszéde alapján nem örül a férfi kinyújtott kezének – fülei hátra húzva, száját nyalogatja, a teste megfeszül és hátrálva kerüli a férfi közeledését.

Ezek mind annak a jelei, hogy a helyzet kellemetlen számára. Ha azonban ezeket nem vesszük észre, vagy nem reagálunk rájuk, a kutya egyre erősebb jelzéseket ad. Végső esetben ez lehet morgás vagy odakapás is. És ilyenkor hangzik el gyakran a „minden előjel nélkül történt” mondat. Pedig amikor nem értjük, hogyan ismerkedjünk idegen kutyával, sokszor mi magunk hagyjuk figyelmen kívül ezeket az előjeleket. Ez nem a kutya hibája, hanem a miénk.

A viselkedéstudomány szerint a kutyák lépcsőzetes, egyre erősödő jelzésekkel kommunikálják a feszültségüket és a harapás általában már csak akkor történik meg, ha ezek a jelek nem vezetnek eredményre (Sophia Yin, 2009). Az állatorvosi ajánlások is hangsúlyozzák, hogy a kutyaharapások jelentős része félreértett vagy figyelmen kívül hagyott kommunikációs jelekből fakad.

Egy régi kép, ahol egy kutya hátrál egy férfi közeledésétől.
Korábban a kutyák viselkedését gyakran leegyszerűsítve értelmezték és kevésbé tekintettek rá kommunikációként.

Honnan ered ez a szokás?

Az, hogy így próbálunk ismerkedni idegen kutyával, valószínűleg nem véletlen. Ez egy régebbi, elavult szemlélet maradványa lehet, amikor a kutyáktól alapvetően azt vártuk el, hogy minden tekintetben alkalmazkodjanak az emberhez. Az elképzelés szerint a kutyának „tűrnie kell” az ember közeledését, hiszen az ember “irányít”. Az embernek joga van hozzáérni, megsimogatni, akkor is, ha ő ezt nem kérte. Sokszor ez összefügg azzal a gondolkodással is, hogy a kutyát kontrollálni vagy „dominálni” kell. Csakhogy a modern megközelítés már mást mond. A viselkedéstudomány szerint a bizalom nem így épül, hanem választási lehetőséggel. Az ismerkedés kölcsönös szándékon kell hogy alapuljon. Miért gondoljuk, hogy a kutya is akar velünk ismerkedni attól, hogy mi akarunk velük?

Hogyan ismerkedj idegen kutyával helyesen?

Ha valóban szeretnéd tudni, hogyan ismerkedj idegen kutyával biztonságosan, akkor a kulcs a türelem és a választási lehetőség. A gyakorlatban ez így néz ki!

Először kérdezd meg a gazdit, hogy egyáltalán rendben van-e a közeledés. Ezután maradj nyugodt, ne hajolj rá a kutyára, és ne nyújtsd a kezed. Egyszerűen várj. Adj időt a kutyának, hogy észrevegyen, megszokja a jelenléted, és eldöntse, hogy szeretne-e közelebb jönni. Ha kíváncsi rád, meg fogja tenni ezt a lépést. Ha pedig nem, akkor az a válasz is teljesen rendben van.

Férfi kérdezi egy nőtől, hogy közelíthet-e a kutyájához.
A helyes közeledés kérdéssel indul.

Mi történik, ha a kutya odajön?

Ha a kutya úgy dönt, hogy odajön ismerkedni, akkor is érdemes tartózkodni a “nyúlkálástól”. A kutya ilyenkor gyakran még csak információt gyűjt. Megszagol, körbejár, „felmér”. Ha ilyenkor hirtelen megérintjük — különösen a feje tetején -, az könnyen megszakíthatja ezt a folyamatot. A szaglása rendkívül fejlett és a kezed nélkül is részletes képet alkot rólad – egyébként sincs szüksége arra, hogy egy kinyújtott kéz „segítse” ezt a folyamatot (Alexandra Horowitz, 2016). Sokan azt gondolják, hogy a kéznyújtás segít az ismerkedésben. Valójában a kutya már jóval korábban elkezdi „feldolgozni”, hogy ki vagy. A szaglása elképesztően fejlett és már messziről rengeteg információt gyűjt rólad.

  • Hol jártál?
  • Milyen állatokkal találkoztál?
  • Mennyire vagy feszült vagy nyugodt?

Ezért amikor azt tanulod, hogyan ismerkedj idegen kutyával, fontos megérteni: nem kell siettetni ezt a folyamatot. Jobb megoldás, ha:

  • hagyod, hogy befejezze a szaglást,
  • figyeled, marad-e a közeledben,
  • és hogy keres-e további kontaktust.

Ha például finoman megbök, neked dől, vagy eltávolodik és újból odamegy hozzád, az már a további érdeklődés jele lehet. Ugyan minden helyzet más, de egy kis odafigyeléssel azért lehet tudni, hogy mikor biztonságos közeledni. Ha ezek alapján sem vagy biztos a helyzetben, akkor pedig ne erőltesd.

Nem kötelező kapcsolatba lépni

Az egyik legfontosabb – és talán legnehezebben elfogadható – gondolat az, hogy nem minden találkozásból kell interakciónak lennie. Amikor azon morfondírozol, hogyan ismerkedj idegen kutyával, akkor mindig tartsd szem előtt, hogy nem minden kutya akar kapcsolatba lépni velünk. Nem minden helyzet alkalmas ismerkedésre. És ez teljesen rendben van. Sokszor a legjobb döntés az, ha egyszerűen nem csinálsz semmit. Ez nem kihagyott lehetőség – hanem tudatos, biztonságos döntés. Nem kötelező kutyához közelíteni és ezzel biztosan nem fogsz senkit kellemetlen helyzetbe hozni.

“Meg szabad simogatni? Nem! (És a kutyát?)”

Gazdiknak: teljesen rendben van nemet mondani

Ha pedig gazdiként nem szeretnéd, hogy idegenek így közeledjenek a kutyádhoz, az is teljesen rendben van, ha ezt jelzed. A póráz magasabbik végén lenni gyakran azt jelenti, hogy egy-egy séta alatt érdeklődő és mosolygó embereket kell lelomboznunk, akik legszívesebben azt csinálnák a szőrgombócunkkal, mint lelkes, szeretetre éhes nagymama az unokájával. A haj összeborzolástól, az arc csipkedésén át, a teljes testfelület lilára szorongatásáig bármit el lehet képzelni. És sokan kellemetlenül érzik magukat amiatt, hogy csírájában fojtják el az örömködést, pedig valójában ez felelős döntés. Te ismered a kutyádat. Te tudod, milyen helyzetekben érzi jól magát és mikor nem. Jogod van megvédeni azoktól a szituációktól, amik számára stresszesek lehetnek és kötelességed is elkerülni a mások biztonságát potenciálisan veszélyeztető helyzeteket. Nem túlzás azt állítani, hogy még a legbarátságosabb kutya is érezheti annyira frusztrálónak valaki közeledését, hogy kétségbeesésében odakap.

Szóval, ha szeretnéd tudni, hogyan ismerkedj idegen kutyával, a legfontosabb szabály egyszerű: ne nyújtsd oda a kezed! Ez a gesztus nem a kutyák természetes kommunikációjára épül és sok esetben inkább feszültséget kelt, mint bizalmat. A biztonságos megközelítés ennél sokkal egyszerűbb. Adj teret, maradj nyugodt és hagyd, hogy a kutya döntsön. Ez az apró különbség az, ami a legtöbb félreértést – és sok esetben a harapásokat is – megelőzheti.

Nézd meg a videót is a témában

YouTube player

Hivatkozások

Lányfalusi Krisztina kutyaviselkedés-terapeuta portréja.

Személyre szabott segítség

Szeretnél biztos lenni abban, mit üzen a kutyád?

Ha bizonytalan vagy abban, hogyan értelmezd a kutyád testbeszédét, vagy úgy érzed, félrecsúszott a kommunikáció köztetek, egyéni tanácsadás keretében segítek megérteni a viselkedés mögötti okokat. Az erőszakmentes, tudományos alapú megközelítés segít abban, hogy ne találgatás, hanem valódi megértés vezesse a kapcsolatotokat.

👉 Jelentkezz online konzultációra, és nézzük meg együtt, mit mond a kutyád valójában.

Kapcsolódó tartalom